Az alábbiakban felsorolok öt dolgot ami engem nagyon idegesít a "szeretet ünnepében". Sok dolog amit írok általánosítás és nyilván nem mindenkire vonatkozik. Ezáltal ne is vegye mindenki magára. Ha valaki esetleg nem ért velem egyet, egy kommentben megírhatja, hogy mit gondol másképp.

1. Együtt a család

Igen együtt van, de miért csak ezen a 3 napon? Valahogy mindenkinek ilyenkor lesz fontos a másik. Év közben pedig elintézi azzal a lelkiismeretét, hogy Ő sem hívott fel engem. Amúgy sincs időm semmire. De. Arra, hogy akár csak egy héten egyszer felhívj valakit 2 percre arra mindenkinek van ideje. 

 2. Az én ajándékom jobb mint a tiéd

Egyre drágább, ajándékokkal licitálunk egymásra. Tavaly hajsütővasat kaptam, idén nem adhatok neki illatszercsomagot... Akármilyen az embernek az élethelyzete, úgy érzi meg kell felelnie egy nem létező elvárásnak, amikor ajándékot vásárol a másiknak. Ha van rá pénz, ha nincs. Képesek vagyunk hitelt felvenni, hogy ajándékot vegyünk. Ha valaki megsértődik azon, hogy mit kapott tőlem, akkor az be is kaphatja nyugodtan. A Karácsony nem a faszméregetésről kellene, hogy szóljon.

Storytime: Én sokkal jobban szeretem a személyes ajándékokat, amiről látom, hogy azt én kaptam, és akitől kaptam az rám gondolt miközben vette/csinálta. Lehet ez egy plüssfigura, vagy egy kézzel készített dísz. Nem pedig, csak felkapott egy szart a boltban, hogy jó lesz ez is a hülyének. Félreértés ne essék, elfogy a dezodor is, csak valahogy jobban esik, ha egy fényképet kapok esetleg amin együtt vagyunk vagy ilyesmi, mert látom, hogy szánt rám 10 percet az évben. Ez kb. 500 forintból megvan kerettel együtt. 

3. Te vettél nekem ajándékot, én nem vettem neked

Érdemes előre megbeszélni, hogy egy családi Karácsonyozásnál ki lesz ott pontosan, mert nem egyszer beleszaladtam ebbe. Meg lett hívva egy kevésbé közeli rokon is amiről nekem nem szóltak, ő viszont tudta, hogy én ott leszek. Valamiért úgy gondolta, hogy ajándékkal is meglep, és kurva kellemetlen ott állni, átvenni az ajándékot, és közölni, hogy neked is Boldog Karácsonyt, itt egy semmi.

4. Három napos Karácsonymaraton

Lehet, hogy mi csináljuk rosszul, de a Karácsony iszonyatosan kimerítő. Első nap, otthon szűk családi körben megünneplitek. Nem kell menni sehova, minden fasza. Második nap, egyik szülő, másik szülő. Harmadik nap egyik nagyszülő, másik nagyszülő. Rosszabb esetben még egy Keresztszülő látogatás is befigyel. Okosabbak összeverbuválják a családot, de akkor jön az, hogy ma nálunk voltunk akkor holnap gyertek át megnézni a mi fánkat is. 27.-én jobban el vagyok fáradva, mint bármelyik kósza hétköznap. Arról nem is beszélve, hogy 6 kg minimum felugrik 3 nap alatt. Ugyanis, ha nem szedsz háromszor akkor nem ízlik az étel.

5. Egyben a kedvencem: A bevásárlás.

Egész évben tudjuk, hogy jön a Karácsony. Azt is tudjuk mikor lesz, hiszen évek óta ugyanarra a kurva napra esik. Ennek ellenére minden pöcsömöccse 23-24.-én akarja megvenni az összes kurva ajándékát. Három éve már a kajának valót is megveszem december elején, beraktározok mint egy telibevert mókus. Ugyanis, hogy én bolt közelébe nem megyek December utolsó két hetében az tuti. Kenyeret is inkább sütök. A sok kretén egymást tapossa, hogy az utolsó pillanatban mindenkinek jusson tusfürdő, meg dezodor díszdobozban. Ez csak egy tanács így a végére. Tudom, hogy Októberben még távolinak tűnik a Karácsony, de sokkal nyugisabban lehet ajándékot intézni mindenkinek. Ráadásul nem egyszerre kell elverned a teljes Decemberi fizetésedet, ha folyamatosan vásárolod őket az év folyamán. 

Ti várjátok már a Karácsonyt?

Eszembe jutott még egy dolog, csak nem tudtam hogyan szedjem össze tömören, röviden. Erről ugyanis órákig tudnék mesélni, vitatkozni. Gondolkoztam is, hogy megírjam -e, mert ilyenkor általában kapok 3 stroke-ot, 2 infarktust minimum, úgy felbaszom magam a témán. 

Nagyon fontos elöljáróban leszögeznem, hogy saját szubjektív véleményt fogalmazok meg, így nyilván nem kell igazat adni nekem, lehet haragudni is, pont nem érdekel. Az is lehet, hogy egyszerűen én látom hülyén a dolgokat és teljesen természetes ami mostanában történik. Ezt mindenki döntse el maga. Ezen kívül általánosságban beszélek erről a jelenségről, így aki magára veszi az így járt.

A Z-generáció

Az első olyan generáció aki már beleszületett a nagy szabadelvűségbe. A szülők még "szigorúan" voltak nevelve, és megfogadták, hogy ők másképp csinálják majd. Ők aztán majd mindent megengednek a gyereknek. Most úgy áll a helyzet, hogy egy kerékpárgumit nem tud felfújni a többségük. Minden meg lett adva, el lett intézve, csoda, hogy a cipőjét be tudja kötni némelyik. Félreértés pedig ne essék ezért én nem őket okolom, hanem a szülőket. Úgy lettek nevelve, hogy ők a világmindenség közepe. Ezért őket csak sajnálom. Mert most fognak felnőni, munkába állni és kiderül, hogy nem így van. Kiderül, hogy a CV-be nem lehet beleírni, hogy jó a hajam, és van egy i-Phone X-em. 

Az Alfa-generáció

Az Y-generáció gyerekeiről beszélünk. Nagyon hasonló lesz a helyzet mint a fent említett gyerekeknél, csak sokkal súlyosabb. Itt már tényleg mindent lehet. Konkrétan 3-4 éves kis megalomán törpék simán azt csinálnak a szüleikkel -és ez még egy dolog, de szerintük mindenki mással is- amit csak akarnak. Az, hogy ledobja magát a gyerek a földre régen is ment, de nem emlékszem, hogy én ezért plüssjátékot kaptam volna. Konkrétan meg van véve a szeretetük és a nyugalmuk kilóra. Na ebből mit lát a gyerek? Hogy van két csicskám akibe a lábam is beletörölhetem, és, ha gáz van akkor a bajból is kihúznak. Merthogy bajt azt csinálnak bőven. Törnek-zúznak, bántják a másik, normálisan játszó gyereket, addig visít az étteremben is amíg az nem lesz amit ő akar. Meg úgy általában teljesen antiszociálisak. A szülő pedig mosolyog, csóválja a fejét, hogy pedig otthon nem csinálja ezt.

Nem a faszt nem. Ülök a lányom mellett, egy másik gyerkőccel és az apjával és homokozunk. Sokan vannak még, nagy homokozó. Odaszalad egy delikvens a mellettünk lévő kisfiúhoz, meghúzza a haját és elveszi a gereblyét tőle. A muterja végignézi, egy szót sem szól. Az apuka odamegy a kis sráchoz és visszakéri a gereblyét (teszem hozzá nagyon szépen kérte). Üvölt, hogy nem adja vissza. Odamegy az apuka a muterhoz. A "hölgy" csóválja a fejét, nem érti a problémát. Mi ezzel a gond? Gyerekek. Én csak vigyorgok, mert biztos vagyok benne, ha ez fordítva történik akkor még a rendőröket is ránk hívta volna, és ránk ver egy rablást és egy súlyos testi sértést. Aztán közölte, hogy Pistike mindjárt megunja, és akkor majd visszakaphatjuk a gereblyét. Apuka közli, hogy ő inkább egy bocsánatkérés keretein belül azonnal szeretné. Elvette Pistikétől, ledobta a földre, sutyorgott valamit, hogy parasztok vagyunk, és iszonyatos ordítás (Pistike) közepette elmentek.

Van a családban óvónő, elmeséltem neki. Mosolyogva közölte, hogy igen ez így működik. Egyre nehezebb a szülőkkel, mert az ő gyerekének mindent lehet, de őt sérelem nem érheti, mert jogai vannak. Érdekes, hogy minden második gyerek lassan sajátos nevelési igényű. Nem rossz gyerekek vannak, hanem hiperaktív meg SNI-s gyerekek. Az óvónők pedig már sarokba sem állíthatják a gyereket, mert nem vonhatják ki őket a játékból. Akkor mit lehet? Nekik mindent, a többieknek pedig semmit. Korrekt. 

Mi lehet a megoldás? Hát nyilván úgy kell a gyereket nevelni, hogy megpróbálsz neki átadni egy szerinted egészséges értékítéletet. Ami úgy nem fog menni, hogy mindent megkap amit csak kifingik. Próbálod megvédeni mindentől. (Nekem itt kell még fejlődnöm, mert én túlféltő apuka vagyok.) Nem fog menni, és ezt el kell fogadnom, de, ha ilyen van ott kell lenni és segíteni felállni. A verést mélységesen elítélem, de, azt legalább annyira, ha rá sem szólunk. Annyira eltorzul a kis világnézete ezeknek a gyerekeknek, hogy hihetetlen. Abban pedig biztos vagyok, hogy végső soron ők fogják meginni a levét.

Egy kerékpárüzletben dolgozok, és munkám során rengeteg családdal találkozok. Általában, ha kettőnél több ember száll ki a kocsiból a bolt előtt, azonnal kiül a rettegés az arcomra, és összeszorított farpofákkal várom, hogy mi következik. Ugorjunk is fejest a nagy családi pöcegödörbe.

1. Normális család (kakukktojás)

Velük kezdem, a legkevésbé érdekesek ugyanis. Veszélyeztetett fajról beszélünk sajnos. Egy apukából, egy anyukából és egy vagy több gyerekből áll. Bejönnek, kultúráltan köszönnek, megveszik amit akarnak, vagy kérdeznek. Eközben a csemeték nézelődnek, édesanyjuktól kérdezgetik mi micsoda, mire való. Aztán megköszönik a segítséget és kimennek. Iszonyatos űrt hagyva maguk után a szívemben, mert tudom, hogy kb. egy hét mire jön egy másik ilyen család.

2. Délelőtti babakocsis anyukák

Itt a család  apuka nélkül képviselteti magát. Viszont tudni kell, hogy többnyire falkában járnak. Általában defektes kerék a panasz, amit azonnal meg kell csinálni, hiszen enélkül képtelenek tovább menni.  Az ő szemszögükből ez érthető is. Igaz, hogy a segglyukam is zsíros, mert éppen szerelek. Aztán közlöm, hogy ez a legjobb indulattal is sajnos fél órát igénybe fog venni, mert be kell még előtte fejeznem a bringát ami az állványban van, na akkor az arca eltorzul. Elkezdi csitítgatni a babakocsiban a gyerkőcöt; (aki amúgy tök jól elvan), hogy érezzem, hogy ő fontosabb, mint a bringa amiért más jön. A napi első kettőnek még be is jön, mert azért én is csak emberből vagyok.

3. Rafinált turista család

Bejönnek és megkérdezik, hogy a csemetének milyen méretű kerékpár való. Előszedetik az összes ilyen méretű bringát, ráülnek, próbálgatják. Tanakodnak egy sort, mert szerintük jó lenne neki az egyel nagyobb/kisebb is. Azokon is végigmegyünk. Aztán elkezdenek puhatolózni. Mi a véleményünk egyik másik nagy áruházlánc bringájáról. Közöljük, a hiányosságokat, de ennél a kérdésnél már tudjuk, hogy ez bizony minusz fél óra volt az életünkből. El van már döntve melyik áruházi bringa a befutó, csak a méretben szerettek volna biztosak lenni, és ott tisztelet a kivételnek nem nagyon értenek a biciklihez. Igazán nincs mit.

4. A piacos család

Általában onnan lehet őket megismerni, hogy minimum 5 milliós kocsiból száll ki, egy apuka, egy anyuka, és egy gyerek. A kicsinek keresnek bringát. Szó se róla van ízlésük kiválasztják a legmenőbbet, és általában ez a legdrágább is. Mikor Ödönke már úgy érzi, hogy ez bizony megvan, neki bringája lesz, apuka odakönyököl és felteszi a kérdést, hogy mennyit lehet alkudni a feléből. Fürkészem a tekintetét, hogy csak szopat -e, de látom, hogy kurvára komolyan gondolja. Hát jó. Akkor a duplájának a felét elengedem és kapsz mellé ajándékba egy lófaszt a seggedbe. Gondolom; Persze a számon csak annyi jön ki, hogy semennyit, mert ez nem piac, hanem kerékpárüzlet. Felajánlok egy szuper villogót ajándékba. Ödönkének tetszik is, minden ok. De mivel nem tudott alkudni ezért, közli, hogy átmennek a másik bringaboltba, ő szokott engedni. Akkor szopd ki. Minusz fél óra.

5. A szabadelvű család

Ők egyterűvel érkeznek. Apa, anya és 3 gyerek. A gyerekek 5 perccel a szülők előtt érkeznek, kibasszák az ajtót és köszönés nélkül szétrajzanak a szélrózsa minden irányába. Felharsan a duda, csengenek a csengők, borulnak a biciklik. Megjönnek a szülők is, odafáradnak a pulthoz. Kérdeznek, beszélgetünk, ez kéne, az kéne. Eközben Egyeske letépi a kompresszor csövét, süvít a levegő, ő meg üvölt, mert megijedt. Anyuka felveszi megvigasztalja. A kompresszor pisztolyát félredobja a födön. Se egy bocsánat, semmi. Ketteske közben a sor közepén mászik, mert neki ki kell próbálnia egy felnőtt bringát. Hármaska pedig megállás nélkül nyomja a dudát, másik kezével pedig letör egy csengőt. Szólok nekik, hogy legalább próbálják annak a látszatát kelteni, hogy meg akarják őket fékezni. Erre anyuka kiakad, hogy a nevelésébe egy bringaboltos ne szóljon már bele. Hát mondom jó. Apuka megkérdez mindent, vesz egy belső gumit. Mondom 2000 forint. Dehát a belsőre csak 1000 van írva. Igen, de a csengő is annyi volt, és a kompresszort fel sem számolom, mert meg tudom javítani, így az grátisz. Nincs mit. Felháborodottan távoznak. Mondanom sem kell én vagyok a fasz.

Gondolom a kereskedelmi szférában dolgozók ki tudnák még egészíteni a listát, de nálunk ők a leggyakoribbak.Ti milyen családokkal találkoztatok a munkátok során?

Nem lakom messze a munkahelyemtől, mindössze 20 km. Ez nagyjából 20 perc alatt meg is van. Jó esetben. Mert van amikor az univerzum úgy gondolja, hogy munka után indokolatlanul jó kedvem van, és rám adja a szopóálarcot. Elégedetten hátradől és nézi, hogyan lesz a jó kedvemből natúr francia.

 A parkolónk egy szerviz út mellett van. Dobozos autó. Tolatok ki, iszonyat lassúsággal, mert nem szeretném, hogy egy önérzetesebb ember aki nem szereti, ha parasztok kitolatnak elé elvigye a hátulját fékezés nélkül. Nyilván semmit nem látok, de már a fele kint van így tuti megáll, ha jön valaki. Ki is kanyarodok gyorsan de látom ám, hogy már állnak mellettem. Már kettesben vagyok amikor megköszönöm gyorsan a türelmét. Erre dudál, gondolom, hogy ne udvariaskodjak, hanem menjek előle a picsába, mert ő siet a boltba. 

 Kiérek a főútra, megállok a körforgalomnál. Jönnek balról. Várok. Már a harmadik kocsi távozik index nélkül, amikor ismét felharsan mögülem a dudaszó. Mennék én, ha jelezné a többi autós, hogy merre szándékszik haladni. Semmi baj, még negyed óra és otthon vagyok. Megyek az úton előttem is mögöttem is iszonyatos mennyiségű autó. Egy szerencsétlen szemben be szeretne kanyarodni, mögötte 2 km kocsisor, mert nyilván senki nem engedi el. Messziről villogok, lassítok. Semmi. Odaérek, állóra fékezem a kocsit, hátulról dudálnak. Szerintem olyan rég volt ott, hogy elaludt. A dudára kelhetett fel, mert iszonyatos kapkodás közepette befordult.

 Megyek tovább. A kocsi előttem lelassít szép óvatosan 30 km/h sebességre. Megyünk így egy darabig, aztán mikor kitette az indexet megértettem. Ő itt lakik. Valahol. Abból gondoltam, hogy nem közvetlenül jobbra, hogy olyan 2 kilométeren keresztül még mentünk indexelve. Aztán hazaért, kibaszta üresbe és ami lendület még maradt a kocsiban azzal be is fordult cca. 2 perc alatt. 

Itt már kezdtem ideges lenni én is. Viszont az előző performansz végére eltűnt előlem a sor. Hát akkor haladjunk; Oda is léptem, süvítettem már vagy 55-tel amikor, utol is értem a többieket. Szépen egyenként kerülgettek valamit/Valakit. Sorra kerültem én is. Hát látom, hogy egy rettenetesen öreg néninek fent volt a bakancslistáján, hogy ő még beröffenti a babettát lesz ami lesz. Viszont ő csak a felező közelében érezte magát biztonságban, ezért úgy kellett kerülni mintha kocsi lenne. Mindegy kikerültem. Jön egy egyenes szakasz, egy vasúti átjáró, egy jobb kanyar és otthon vagyok. 

 Hát az egyenesben még sikerült egy hazafelé tartó markolót utolérni így pont oda is értem mire leengedték a sorompót. Itt elmormoltam 4 miatyánkot. Ja nem. Igazából inkább elkezdtem válogatott káromkodások közepette morfondírozni azon, hogy, hogy a picsába szophattam ekkorát egy ilyen rövid úton.

 Veletek történt már hasonló? Jó nyilván igen. De ilyen töményen és szárazon kaptátok már meg? Hogyan viselitek a hasonló szituációkat? Végezetül kíváncsi lennék a véleményetekre: