Nem lakom messze a munkahelyemtől, mindössze 20 km. Ez nagyjából 20 perc alatt meg is van. Jó esetben. Mert van amikor az univerzum úgy gondolja, hogy munka után indokolatlanul jó kedvem van, és rám adja a szopóálarcot. Elégedetten hátradől és nézi, hogyan lesz a jó kedvemből natúr francia.
A parkolónk egy szerviz út mellett van. Dobozos autó. Tolatok ki, iszonyat lassúsággal, mert nem szeretném, hogy egy önérzetesebb ember aki nem szereti, ha parasztok kitolatnak elé elvigye a hátulját fékezés nélkül. Nyilván semmit nem látok, de már a fele kint van így tuti megáll, ha jön valaki. Ki is kanyarodok gyorsan de látom ám, hogy már állnak mellettem. Már kettesben vagyok amikor megköszönöm gyorsan a türelmét. Erre dudál, gondolom, hogy ne udvariaskodjak, hanem menjek előle a picsába, mert ő siet a boltba.
Kiérek a főútra, megállok a körforgalomnál. Jönnek balról. Várok. Már a harmadik kocsi távozik index nélkül, amikor ismét felharsan mögülem a dudaszó. Mennék én, ha jelezné a többi autós, hogy merre szándékszik haladni. Semmi baj, még negyed óra és otthon vagyok. Megyek az úton előttem is mögöttem is iszonyatos mennyiségű autó. Egy szerencsétlen szemben be szeretne kanyarodni, mögötte 2 km kocsisor, mert nyilván senki nem engedi el. Messziről villogok, lassítok. Semmi. Odaérek, állóra fékezem a kocsit, hátulról dudálnak. Szerintem olyan rég volt ott, hogy elaludt. A dudára kelhetett fel, mert iszonyatos kapkodás közepette befordult.
Megyek tovább. A kocsi előttem lelassít szép óvatosan 30 km/h sebességre. Megyünk így egy darabig, aztán mikor kitette az indexet megértettem. Ő itt lakik. Valahol. Abból gondoltam, hogy nem közvetlenül jobbra, hogy olyan 2 kilométeren keresztül még mentünk indexelve. Aztán hazaért, kibaszta üresbe és ami lendület még maradt a kocsiban azzal be is fordult cca. 2 perc alatt.
Itt már kezdtem ideges lenni én is. Viszont az előző performansz végére eltűnt előlem a sor. Hát akkor haladjunk; Oda is léptem, süvítettem már vagy 55-tel amikor, utol is értem a többieket. Szépen egyenként kerülgettek valamit/Valakit. Sorra kerültem én is. Hát látom, hogy egy rettenetesen öreg néninek fent volt a bakancslistáján, hogy ő még beröffenti a babettát lesz ami lesz. Viszont ő csak a felező közelében érezte magát biztonságban, ezért úgy kellett kerülni mintha kocsi lenne. Mindegy kikerültem. Jön egy egyenes szakasz, egy vasúti átjáró, egy jobb kanyar és otthon vagyok.
Hát az egyenesben még sikerült egy hazafelé tartó markolót utolérni így pont oda is értem mire leengedték a sorompót. Itt elmormoltam 4 miatyánkot. Ja nem. Igazából inkább elkezdtem válogatott káromkodások közepette morfondírozni azon, hogy, hogy a picsába szophattam ekkorát egy ilyen rövid úton.
Veletek történt már hasonló? Jó nyilván igen. De ilyen töményen és szárazon kaptátok már meg? Hogyan viselitek a hasonló szituációkat? Végezetül kíváncsi lennék a véleményetekre:
